111. rész

'Andris hív.' Azt hittem, hogy én most ott maradok. Nem hittem a saját szememnek. Miért hív? Miért nem tud békén hagyni? Mostmár tényleg elegem van!!
-Mit akarsz?!- üvöltöttem bele a telefonomba.
-Sz-szia. E-emese? -dadogott.
-Nem! A szomszéd kecskéje! Mégis ki lenne más? 
Kicsit embertelen voltam vele, de most kivételesen megérdemelte.
-Nem...-akadt el a szava. - Nem akarsz találkozni?
-Eltaláltad, nem!
-Légysziii.
-Soha többet nem akarlak látni!
Letettem (jó...gyakorlatilag lecsaptam) a telefont. Fortyogtam a dühtől. Levágtattam a lépcsőn egyenesen a konyhába. Leültem Niall mellé az asztalhoz ahol az egész család ült.
-A többiek hol vannak?- kérdeztem.
-Kikre gondolsz?
-Például azokra akik nincsenek itt...?
-Jaa. Bogiék?
-Igen.
-Ők elmentek valahova. Nem mondták meg...
-Örülök.- mondtam színlelt érdeklődéssel.
Igazából a beszélgetés folytatása annyira nem érdekelt, mert az agyam végig Andrison kattogott. Miért? Azt sem érdemli meg, hogy szóba álljak vele...Szó nélkül fölálltam és megfogtam a telefonom. Fölvettem egy pulcsit ( esteledett már) és elindultam kifele. Jól otthagytam Niallt, de nem mondhattam neki semmit. Elsétáltam a parkig és írtam Andrisnak egy sms-t , hogyha 2 percen belül nem jön ki én elmegyek. Egyáltalán nem lelkesedtem a találkozó miatt, de úgysem hagy békén, ezért jobb most letudni ezt az egészet, minthogy állandóan hívogasson. Elegem van ebből az egészből. Ahelyett, hogy Niallal lennék, nekem ezt a barmot kell hallgatnom. Remek!!
-Szia.- ült le mellém Andris zihálva. Gondolom futott.
Ránéztem és megállt bennem az ütő. Teljesen megváltozott a kinézete. Régebben gagyi volt a haja és a kikopott tornacipőjén mást nem is ismert. Most meg a felzselézett barna haja csak úgy világít a naplementében. Az elhasználódott pólóit lecserélte ingre és zakóra. A bő farmert leváltotta csőgatyára és a tornacipőt is elhagyta.
-Hűű.. Mi történt veled? - pislogtam.
-Ja.. Hogy ez?- nézett magára.- Megváltoztam...
-Vettem észre.
Pár percig csöndben ültünk egymás mellett és néztük a fákat.
-Miért hívtál? - néztem föl a bambulásból.
-Beszélgetni szerettem volna veled a múltkori történtekről.
-Mit kell arról beszélgetni? Nem fogok tudni megbocsájtani. Nem tudom miért csináltad, de az biztos, hogy valami nem oké nálad... Nagyon kicsesztél velem és Niallal is. Soha nem tudtam volna elképzelni rólad, hogy te ilyen vagy. Mióta is vagyunk legjobb barátok? 5 éve. Aljas volt amit tettél. Miért? Mire volt ez neked jó?
Andris némán lesütötte a szemét.
-Mert szeretlek.- suttogta.
-Tessék?
-Mert szeretlek!- mondta hangosabban és összetalálkozott a tekintetünk. Láttam a szemében a megbánást. De nem hatott meg ez a mondat. Már másodszorra hallom ezt. Görcsbe rándult a gyomrom, mert ezt először Harrytől hallottam.
-Miért? Miért pont engem? Annyi mindenki van...
-Tudom.
-Akkor?
-Nem tudom...
Idegességembe beletúrtam a hajamba és elkezdtem tárcsázni.
-Kit hívsz?- kérdezte.
-Szerinted?! A mikulást. - válaszoltam idegesen.
Andris halkan nevetett és csodálkozva figyelte a telefonomban a számokat. A bal kezemmel letakartam a képernyőt annyira, hogy ő pont ne lássa és kikerestem az ezer névjegy közül azt az egyet aki a világon mindennél fontosabb nekem. Az első csöngetésre fölvette és halkan beleszólt.
-Hol vagy? Szó nélkül mentél el.  - suttogott Niall.
-Bocsi. Itt vagyok a parkban. Ki tudnál jönni? Ha lehet feltűnésmentesen...Nem szeretnék most ezer rajongóval találkozni. Bemutatnék egy...khmm..régi ismerőst...- húztam el a szám, mert nem jó ezt kimondani.
-1 perc és ott vagyok.
Letettem a telefont és Andrisra néztem.
-Milyen rajongók? - csodálkozott.
-A legutóbbi találkozásunkkor mondtam, hogy van barátom.
-Igen. De ki?
-Majd megtudod.- mosolyogtam.
A park másik felén megláttam a távolról közeledő Niallt. Helyesebb volt mint valaha. Egy zöld póló, egy szürke halásznadrág, egy zöld supra és egy ' Ray-Ban' napszemüveg volt rajta. Lassan közeledett felénk én meg ráeszméltem, hogy újra szerelmes lettem belé. Nem mintha eddig nem szerettem volna.. Sőt. De amikor azzal a gyönyörű kék szemével egyenesen a szemembe néz és a lelkembe hatol eltöprengek azon, hogy szerettem valaha mást jobban. És a válasz egyértelműen nem! Niall odaért hozzánk és mosolyogva nézett rám. Én fölálltam és megöleltem. Ő megfogta a két kezem és hosszasan megcsókolt. Soha nem voltam még boldogabb, mint vele. Belemosolyogtam a csókunkba és lassan eltoltam magamtól. A jobb kezemet elengedtem és Andris felé fordultam.
-Ő itt a barátom Niall.- mutattam be neki.- És Niall, ő itt Andris...
Szinte egyszerre szólaltak meg.
-Az az Andris?! - kérdezte Niall mérgesen.
-Az a Niall?- lepődött meg Andris.
-Igen.- válaszoltam és szívem majd' kiugrott a helyéről.
-Helo..- nyújtott neki kezet Niall.
Andris rögtön átváltott angolra, amikor fölfogta, hogy mi a szitu...
-Szia.- viszonozta a kézfogását.
A levegő csak úgy vibrált köztük. Andris leült a padra, én mellé Niall pedig mellém. Két tűz közé szorítva.
-Bocsánat!- szólalt meg Andris. Végre valaki beszél. Remek.
-Miért kérsz bocsánatot?- kérdezte Niall.
Én végig csöndben ültem és simogattam Niall kezét, azon töprengve, hogy vajon milyen kézkrémet használ. A leggázosabb helyzetekben kapcsol ki az agyam. Örülök.
-Azért, mert mindkettőtöknek rosszat tettem. Megbántam. - jött a viszontválasz.
-Erre most mit kéne mondjak? Egy bocsánatkéréssel minden el van rendezve? - akadt ki Niall.
Nem mertem beleszólni a vitába. Inkább kimaradtam belőle. Nem szép dolog, de most ezt tartottam helyesnek.
-Nincs semmi elrendezve. Hülye voltam.
-Az biztos.- nevettem föl.
Niall és Andris egyszerre néztek rám.
Andris fölállt és....

folytköv 6 komi után. bocsi a késéssel :(((