112. rész

Andris fölállt és szomorúan rám nézett. Na ennyit arról, hogy csöndben maradok. 
-De én legalább bocsánatot kértem jó?! De úgy látom semmi esélyem nincs nálad, ha veled van ez a híres, szőke, 'bárkitmegszerezhetek' srác, aki elvakít. Nem veszel észre semmit, ami körülötted folyik. Nyisd ki kicsit a szemed, és nézz körbe. Nem minden rózsaszín köd, aminek látod. Nincs meg az a 'most és mindörökké', amit te hiszel. Az élet nem habos torta. Hahó!- legyintett a szemem előtt a kezével.- Két külön országban laktok. Ez sehogy sem fog össze jönni. Most minden szép és jó, de ez nem marad meg sokáig. Ezt te sem gondolhatod komolyan.Ti szakítotok, mert rájöttök, hogy ez így nem lesz jó. Ő szerez majd egy híres barátnőt, te meg otthon kisírod a szemed. Nőj végre föl! 
Andris befejezte a monológját, sarkon fordult és elment. Mélyen beszívtam a nyár, kissé nyirkos levegőjét és ahogy láttam őt lassan elsétálni összetalálkoztak a könnyek a szememben. Niall fél kezével magához húzott. Én belefúrtam a fejemet a vállába és mélyen beszívtam az illatát. Belepuszilt a hajamba és némán ültünk egymás mellett. Mindketten tudtuk, hogy Andris szavaiba van igazság. De az, hogy később hogy fog alakulni, egyikünk sem tudta. Azt tudtuk, hogy most ott vagyunk, késő este van, én csak sírok, Niall meg bámul a semmibe. Elővettem a pulcsimból egy zsepit, amikor nem hittem a szememnek. 2 fotós állt ott és minket fotóztak. Niall fölállt, és a kezemnél fogva húzott föl engem is.
-Gyere.-suttogta.
Elindultunk az éjszaka közepén hazafele. Megpróbált mindig elém állni, hogy ne kerüljek rá egy képre sem, de ez nem nagyon jött össze. A nagy sétálásba kicsúszott a zsebemből a telefonom és leesett egyenesen a földre. Megálltam és magamban elmormoltam egy 'már csak ez hiányzott'- kifejezést és leguggoltam a földre, hogy fölvegyem a földről. Nagy szerencsétlenségemre a másik zsebemből, meg a pénztárcám esett ki. Egyre jobb ez a nap. A könnyektől alig láttam valamit és csak kaparásztam földön, mint egy kutya. Niall leguggolt mellém és segített összeszedni a földről a cuccaimat. Egyszerre nyúltunk a tárcámért; összetalálkozott a kezünk. Magához húzott és megcsókolt. Nevetve megtöröltem a már-már kisírt szememet, miközben végig Őt néztem. Elfelejtettem minden szót, amit Andris mondott és a 'te és én'-ből 'mi' lettünk. Furcsa pillanat volt, libabőrös is lettem. Niall lágyan elmosolyodott és végignézett rajtam. 
-Mi van?- kérdeztem nevetve.
-Semmi.- sütötte le vigyorogva a szemét.
Föltápászkodtunk a földről és egymás mellett sétáltunk tovább.
-Na..Mond már.- löktem oldalba.
Niall a másodperc töredéke alatt felém fordult, két kezével megfogta a két vállam és megcsókolt. Meglepett ez a mozzanat, de nem különösebben ellenkeztem. A kezeimet rákulcsoltam a nyakára és kinyitottam a szemem. Összetalálkozott a tekintetünk és elmélyedtem a gyönyörű szempárban.. Az idilli pillanatunkat csak a fotósok kattintgatása zavarta meg. Megfogtam Niall kezét és gyakorlatilag elráncigáltam onnan. Némán sétáltunk tovább. A léptünk visszhangzott , a város néma utcáin. Nyári éjszakához képest eléggé hűvös volt. Összehúztam a pulcsimat s mentem  tovább. Hazaérve csöndesen zártam magunkra a bejárati ajtót. Niall fölvonult én pedig elővettem a telefonom. Félhomályban küldtem Boginak egy sms-t aki pár pillanat múlva, már velem szembe állt egy 'na mit akarsz' nézéssel.
-Figyelj, ha nem akarsz beszélni, akkor megértem. Menj nyugodtan vissza aludni. 
-De. Van kedvem.- mosolygott fáradtan. 
Szegény úgy állt ott, mint aki azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány.
-Szóval..-kezdtem volna bele a mondatomba, de össze kellett szednem a gondolataimat. - Találkoztam Andrissal és eléggé durva volt.
Bogi felvont szemöldökkel nézett. 
-Mit csinált már megint?- kérdezte.
-Hát...

5 komi és kövi:) 

111. rész

'Andris hív.' Azt hittem, hogy én most ott maradok. Nem hittem a saját szememnek. Miért hív? Miért nem tud békén hagyni? Mostmár tényleg elegem van!!
-Mit akarsz?!- üvöltöttem bele a telefonomba.
-Sz-szia. E-emese? -dadogott.
-Nem! A szomszéd kecskéje! Mégis ki lenne más? 
Kicsit embertelen voltam vele, de most kivételesen megérdemelte.
-Nem...-akadt el a szava. - Nem akarsz találkozni?
-Eltaláltad, nem!
-Légysziii.
-Soha többet nem akarlak látni!
Letettem (jó...gyakorlatilag lecsaptam) a telefont. Fortyogtam a dühtől. Levágtattam a lépcsőn egyenesen a konyhába. Leültem Niall mellé az asztalhoz ahol az egész család ült.
-A többiek hol vannak?- kérdeztem.
-Kikre gondolsz?
-Például azokra akik nincsenek itt...?
-Jaa. Bogiék?
-Igen.
-Ők elmentek valahova. Nem mondták meg...
-Örülök.- mondtam színlelt érdeklődéssel.
Igazából a beszélgetés folytatása annyira nem érdekelt, mert az agyam végig Andrison kattogott. Miért? Azt sem érdemli meg, hogy szóba álljak vele...Szó nélkül fölálltam és megfogtam a telefonom. Fölvettem egy pulcsit ( esteledett már) és elindultam kifele. Jól otthagytam Niallt, de nem mondhattam neki semmit. Elsétáltam a parkig és írtam Andrisnak egy sms-t , hogyha 2 percen belül nem jön ki én elmegyek. Egyáltalán nem lelkesedtem a találkozó miatt, de úgysem hagy békén, ezért jobb most letudni ezt az egészet, minthogy állandóan hívogasson. Elegem van ebből az egészből. Ahelyett, hogy Niallal lennék, nekem ezt a barmot kell hallgatnom. Remek!!
-Szia.- ült le mellém Andris zihálva. Gondolom futott.
Ránéztem és megállt bennem az ütő. Teljesen megváltozott a kinézete. Régebben gagyi volt a haja és a kikopott tornacipőjén mást nem is ismert. Most meg a felzselézett barna haja csak úgy világít a naplementében. Az elhasználódott pólóit lecserélte ingre és zakóra. A bő farmert leváltotta csőgatyára és a tornacipőt is elhagyta.
-Hűű.. Mi történt veled? - pislogtam.
-Ja.. Hogy ez?- nézett magára.- Megváltoztam...
-Vettem észre.
Pár percig csöndben ültünk egymás mellett és néztük a fákat.
-Miért hívtál? - néztem föl a bambulásból.
-Beszélgetni szerettem volna veled a múltkori történtekről.
-Mit kell arról beszélgetni? Nem fogok tudni megbocsájtani. Nem tudom miért csináltad, de az biztos, hogy valami nem oké nálad... Nagyon kicsesztél velem és Niallal is. Soha nem tudtam volna elképzelni rólad, hogy te ilyen vagy. Mióta is vagyunk legjobb barátok? 5 éve. Aljas volt amit tettél. Miért? Mire volt ez neked jó?
Andris némán lesütötte a szemét.
-Mert szeretlek.- suttogta.
-Tessék?
-Mert szeretlek!- mondta hangosabban és összetalálkozott a tekintetünk. Láttam a szemében a megbánást. De nem hatott meg ez a mondat. Már másodszorra hallom ezt. Görcsbe rándult a gyomrom, mert ezt először Harrytől hallottam.
-Miért? Miért pont engem? Annyi mindenki van...
-Tudom.
-Akkor?
-Nem tudom...
Idegességembe beletúrtam a hajamba és elkezdtem tárcsázni.
-Kit hívsz?- kérdezte.
-Szerinted?! A mikulást. - válaszoltam idegesen.
Andris halkan nevetett és csodálkozva figyelte a telefonomban a számokat. A bal kezemmel letakartam a képernyőt annyira, hogy ő pont ne lássa és kikerestem az ezer névjegy közül azt az egyet aki a világon mindennél fontosabb nekem. Az első csöngetésre fölvette és halkan beleszólt.
-Hol vagy? Szó nélkül mentél el.  - suttogott Niall.
-Bocsi. Itt vagyok a parkban. Ki tudnál jönni? Ha lehet feltűnésmentesen...Nem szeretnék most ezer rajongóval találkozni. Bemutatnék egy...khmm..régi ismerőst...- húztam el a szám, mert nem jó ezt kimondani.
-1 perc és ott vagyok.
Letettem a telefont és Andrisra néztem.
-Milyen rajongók? - csodálkozott.
-A legutóbbi találkozásunkkor mondtam, hogy van barátom.
-Igen. De ki?
-Majd megtudod.- mosolyogtam.
A park másik felén megláttam a távolról közeledő Niallt. Helyesebb volt mint valaha. Egy zöld póló, egy szürke halásznadrág, egy zöld supra és egy ' Ray-Ban' napszemüveg volt rajta. Lassan közeledett felénk én meg ráeszméltem, hogy újra szerelmes lettem belé. Nem mintha eddig nem szerettem volna.. Sőt. De amikor azzal a gyönyörű kék szemével egyenesen a szemembe néz és a lelkembe hatol eltöprengek azon, hogy szerettem valaha mást jobban. És a válasz egyértelműen nem! Niall odaért hozzánk és mosolyogva nézett rám. Én fölálltam és megöleltem. Ő megfogta a két kezem és hosszasan megcsókolt. Soha nem voltam még boldogabb, mint vele. Belemosolyogtam a csókunkba és lassan eltoltam magamtól. A jobb kezemet elengedtem és Andris felé fordultam.
-Ő itt a barátom Niall.- mutattam be neki.- És Niall, ő itt Andris...
Szinte egyszerre szólaltak meg.
-Az az Andris?! - kérdezte Niall mérgesen.
-Az a Niall?- lepődött meg Andris.
-Igen.- válaszoltam és szívem majd' kiugrott a helyéről.
-Helo..- nyújtott neki kezet Niall.
Andris rögtön átváltott angolra, amikor fölfogta, hogy mi a szitu...
-Szia.- viszonozta a kézfogását.
A levegő csak úgy vibrált köztük. Andris leült a padra, én mellé Niall pedig mellém. Két tűz közé szorítva.
-Bocsánat!- szólalt meg Andris. Végre valaki beszél. Remek.
-Miért kérsz bocsánatot?- kérdezte Niall.
Én végig csöndben ültem és simogattam Niall kezét, azon töprengve, hogy vajon milyen kézkrémet használ. A leggázosabb helyzetekben kapcsol ki az agyam. Örülök.
-Azért, mert mindkettőtöknek rosszat tettem. Megbántam. - jött a viszontválasz.
-Erre most mit kéne mondjak? Egy bocsánatkéréssel minden el van rendezve? - akadt ki Niall.
Nem mertem beleszólni a vitába. Inkább kimaradtam belőle. Nem szép dolog, de most ezt tartottam helyesnek.
-Nincs semmi elrendezve. Hülye voltam.
-Az biztos.- nevettem föl.
Niall és Andris egyszerre néztek rám.
Andris fölállt és....

folytköv 6 komi után. bocsi a késéssel :((( 

110. rész

Hirtelen dúdolást hallok valahonnan. Kinyitottam a legnagyobb szekrényt és legnagyobb meglepetésemre Niall ült benne fülhallgatóval a fülében.
-Hát te mit csinálsz itt?- ültem be mellé.
-Félek... - suttogta.
-És ezért hallgatsz zenét?- kérdeztem.
-Igen... Az megnyugtat...- mondta.
Nyomtam Niall arcára egy puszit és ráhajtottam a fejem a vállára. Mélyen beszívtam az illatát és végiggondoltam, hogy mennyi mindent éltünk eddig át. Mennyi nehézségen vagyunk már túl, pedig még annyira friss ez az egész. Niallel némán ültünk egymás mellett miközben hallgattuk Emeli Sandé- tól a "Real All About It" - et. (http://www.youtube.com/watch?v=vaAVByGaON0&NR=1). Elgondolkoztam azon, hogy mi lesz ha majd folytatják a turnét. Egyedül maradok. Illetve nem egyedül, mert Bogival. Szörnyű lesz nélkülük. Már a gondolattól is halk könnycseppek találkoztak össze a szememben. Megtöröltem a szemem és fölálltam. Az arcom vörös volt mint annak aki... éppen sírni készül. Niallal összetalálkozott a tekintetünk.
-Lefáradnál végre? - néztem rá.
Szerintem észre vette, hogy valami nincs rendben. Fölállt és egy szó nélkül jó szorosan magához ölelt. Sosem éreztem még ilyen közel magamhoz, mint most. Úgy éreztem, hogy teljesen beengedett a szívébe. Ez részemről teljesen kölcsönös volt. Bezártam őt oda és beledobtam a kulcsot a folyóba, hogy soha többé ne tudjam őt kiereszteni onnan. SZERETEM.
-Menjünk le.- mondtam.
Megfogtam a kezét és lassan lesétáltunk a lépcsőn. a Szívem majd kiugrott a helyéről és azt gondoltam, hogy ebben a pillanatban fogok elájulni. Elengedtem Niall kezét és beléptünk a konyhába, ahol az egész család ült. Magam elé engedtem (vagyis inkább lökdöstem), hogy apa először őt lássa meg. Kiléptem mögüle és összeszorult gyomorral megszólaltam.
-Apa.. Őt itt a barátom, de már láttad őt.
-Cs- csókolom.- lépett oda hozzá dadogva.- Niall Horan vagyok.
Apa mérgesen ránézett, a szívem meg megállt.
-Tudhatnád, hogy utálom, hogyha magáznak. Tegezz csak nyugodtan.
Azzal a lendülettel hátba vágta Apa Niallt ami akkorát csattant, hogy nekem fájt. Örültem, hogy minden oké köztük. De el is gondolkoztam azon, hogy Niall miért ilyen szégyenlős. Eléggé idős. már hogy ne 'csókolom'-mal köszönjön apának, hanem 'jónapot'-tal. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom. Fölszaladtam érte ezzel Niallt jól otthagyva (hupsz) és amikor megláttam a telefonom képernyőjét ledermedtem...

4 komi és jön a kövi♥

HIRDETÉS:)

Hali:) Új blogba kezdtem, de ezt is fogom folytatni . Benézni, komizni és feliratkozni kötelező♥ http://livemylifeforever.blogspot.hu/

109. rész

-Hát...Menjünk le.- mondta.
Megfogtam Niall kezét, akit látszólag szétvert az ideg. Remegett a keze és nagyon feszült volt. Megálltam a lépcsőfordulóban és felé fordultam. Azzal akadályoztam meg, hogy a nagy bambulásba ne jöjjön nekem ( és lökjön le a lépcsőn), hogy megfogtam a kigyúrt mellkasát és visszatartottam egy kicsit. Vette az adást és megállt.
-Miért izgulsz ennyire?- néztem föl, a 2 lépcsőfokkal felettem álló Niallre.
-Mert fontos, hogy mit gondolnak rólam a szüleid. Ha nem kedvelnek nem fogják engedni, hogy...
-És? Mi van akkor ha nem engedik?- vágtam a szavába.- Nem vagyok már gyerek. Fogadják el! Anyának semmi baja veled.
-Tudom de akkor is.- konyult le a szája.
-Miért ennyire fontos neked? Ha ez nem jön össze akkor ott van még 1 millió lány, aki ölni tudja érted.
-Ezt ki se mond! Én csak téged szeretlek! - mondta , megsimogatta az arcomat és lassan közel hajolt hozzám.
-Emese hol van? - jött egy hang a konyhából. Apa hangja volt.
Remek. Elrontotta a pillanatot. Pedig olyan szép volt!
Niallnak mondtam, hogy maradjon itt még egy kicsit, amíg én "előkészítem" apát. Lesétáltam a lépcsőn és beleugrottam apa karjába. Egy hónapja nem láttam, az bizony nagyon hosszú idő.
-Apa. Amerika szép hely. Ugye hoztál valamit a beteg kislányodnak? - vigyorogtam, ahogy a jó kislányok szoktak.
-Persze. De az még meglepetés!- mosolygott.
-Jaj de jó! Már kíváncsi vagyok! - mondtam, mert most tényleg kíváncsi voltam.- Apa. Te gyúrtál?- fogtam meg a karját.
-Jajj ne nyalizz már. - szólalt meg Orsi az asztal másik feléről.
Én reagálásképp diszkréten megrúgtam az asztal alatt. Orsi ezt nem hagyta annyiban és visszarúgott. Ez addig fajult, hogy egy kisebb háború tört ki köztünk.
-Fejezzétek be! - szólt ránk apa. - Emese, mit szeretnél? - kérdezte.
-Apa.Be akarok mutatni valakit. Egy pillanat.- mondtam és hevesen dobogó szívvel elindultam a lépcső felé, de Niall már nem volt ott. Fölmentem az emeletre de sehol sem találtam, csak az ürességtől kongó szobákat láttam. Hol van? Lehet, hogy kiugrott az ablakon, nehogy beszélnie keljen apámmal? Vagy egyszerűen csak megszökött?
-Niall, a francba. Most kell eltűnnöd neked is?- suttogtam magamban.
Hol lehet...?

FOLYTKÖV.♥

108. rész

-A jó hír az, hogy az orvos azt mondta, hazamehetsz. Már csak a papírokat kell aláírnom.
-Értem. És mi a rossz hír? - kérdeztem.
-Az, hogy 100 rajongó áll kint a kórház előtt.
Hogy a francba tudnak ennyi mindent?! Mindig ott vannak ahol nem kéne. Esküszöm, jobban tudják, hogy hol vagyok mint én. Néha úgy föl tudnak idegesíteni. Anya kiment, hogy elintézze az adminisztrációs dolgokat, amíg én elkezdtem a ruháimat pakolni. Elmentem a fürdőszobába és átöltöztem. Nővéremék sokat fognak még ezzel viccelődni, hogy vigyázzak a mosdóban. Haha. Igazán poénosak. Nem én tehetek arról, hogy béna vagyok. És amúgy is... Ők se tökéletesek.
Átvettem egy szürke farmert , egy zöld suprát és egy zöld színű, denevérujjas pólót. Fölvettem rá még egy hosszú nyakláncot, meg egy napszemüveget. Összepakoltam a ruháimat és elraktam a táskámba. A többiekkel kiültünk a folyosóra. Elővettem a fülhallgatót és bedugtam a fülembe. Elindítottam Rihanna- Stay című számát, hátradöntöttem a fejem és becsukott szemmel pihentem. Annyit érzek, hogy valaki lökdösi a vállam.
-Emese...Emese...- hallottam.
Kihúztam a fülemből a fülhallgatót.
-Mi van? - néztem körbe.
-Indulunk. - mondták.
Megfogtam a cuccaimat és fölálltam. Eléggé nehéz volt a táskám, ami jól le is húzta a vállam.
-Vigyem a táskád?- érdeklődött Niall.
-Nem kell köszi. Vagy várj... Fogd meg légyszi egy pillanatra.
Eszembe jutott, hogy a párna alatt van a naplóm. Azt nem hagyhatom ott! Az az életem.
Visszarohantam a kórterembe és benéztem a párna alá, de nem volt ott. Hol lehet?! Megnéztem az éjjeliszekrényben, de ott sem találtam. Nagyon meg voltam rémülve. Ha az valamelyik rajongó kezébe jut, én    soha többet nem mehetek ki utcára. 5 percig kerestem és még mindig nem volt meg. Meg akartam kérdezni egy ápolónőt, hogy nem látta- e, de amikor elindultam kifele, megbotlottam az ágy lábában és elestem. Ez volt a legjobb dolog ami történhetett velem, mert a napló, valamiért beesett az ágy alá, és ha nem estem volna el, talán sosem láttam volna többé. Oké...A napló megvan, de most hogy vigyem ki úgy, hogy senki ne vegye észre?  Ha a kezemben viszem az túl feltűnő. Be kéne raknom valami zacsiba vagy belecsavarni valamibe. De mi lenne ha visszaraknám a táskámba? Jaj, az nem jó, mert Niall már biztos kint vár a kocsinál. Azt hiszem. az a legegyszerűbb módszer, ha belerakom a  pólómba. Lassacskán elindultam kifele, de rájöttem, hogy ez nem a leghatásosabb módszer, ezért inkább a kezemben vittem ki a könyvet. Úgyis vannak olyan kézitáskák amik úgy néznek ki mint egy könyv. A bejárat előtt 3 kocsi állt. Egyikbe Niall volt a söfőr, másikban anya, harmadikban pedig Balázs. Beültem Niall mellé, aki éppen az ablakon keresztül beszélgetett 3 rajongóval. Feltűnés nélkül beleejtettem a táskámba a könyvet és még én is beszélgettem kicsit a rajongókkal. Megvártuk, amíg a nővéremék és anyáék elindulnak és mi is mentünk utánuk. Nagyon fáradt voltam, ezért az egész kocsiút alatt aludtam. Hazaérve aztán fölcsörtettem a lépcsőn és belevetettem magam az ágyba.
-Minden oké?- kérdezte Niall.
-Persze. Csak nagyon fáradt vagyok.- mondtam.
-Rendben, akkor aludj.
Niall nyomott egy puszit az arcomra és kiment a szobából.  Nem tudom pontosan mennyit is aludtam, de az biztos, hogy sokat. Az álom közepén éppen Niall csörtet be idegesen a szobámba.
-Emese, drágám. Kelj föl.- mondta stresszesen.
-Mi a baj? - kérdeztem nyűgösen.
-Itt van apud.- mondta és össze vissza rohangált a szobában.
Mintha ágyúból lőttek volna ki, úgy pattantam ki az ágyból.
-És ez biztos?- kérdeztem.
-Lent beszélget anyuddal a pincében. Egy 2 perce jött meg. - világosított föl a helyzetről.
-Oké, semmi pánik. Akkor most szépen lemegyünk és bemutatlak neki. Nem lesz semmi baj.
-Biztos?- kérdezte.
-Honnan tudjam?! Nem hoztam még haza senkit! Orsiék még úgyis lefoglalják őt egy ideig. Addig egyél valamit.
Elővettem az éjjeliszekrényemből egy szelet csokit és odaadtam Niallnek. 1 percbe sem tellett amíg kivégezte azt.
-Akkor lemegyünk? - kérdeztem.
-Hát...

folytköv♥ de csak ha komiztok:)

107. rész

Megint lehunytam a szemem. Reggel arra ébredek, hogy a nővérem és Balázs csörtet be a kórterembe. 

-Mi van? - kérdeztem fáradtan.

Lassacskán mindenkit fölvertek a drága nővéremék.

-Sziaaaa.Én Orsiiiiiii vagyoooook.- mondta mintha egy UFO-hoz beszélne akivel azt kell tudatosítani, hogy nem fogják bántani.

-Tudom ki vagy.-mondtam.- Mindenkiről tudom, hogy kicsoda. 

-Mi történt?- kérdezte félálomban Bogi.
-Semmi drágám, aludj csak nyugodtan.- mondta neki Liam.- Ti meg legyetek kicsit csöndesebbek. Egész éjszaka nem aludtunk. -szidta le Orsiékat. 
-Bocsi...De ki is vagy te? -nézett rá Balázs.- Mert, hogy még nem találkoztunk az biztos. 
-Ja bocsi. Sziasztok, én Liam vagyok, ő Zayn, ő Louis, ő Harry. - mutogatott rájuk.- Bogit meg Niallt már ismeritek. Na. végre csöndbe maradnátok? 
-Maradj te csöndben.- mondta Orsi. 
-Fogjátok már be! Szétszakad a fejem.- mondta Niall.
Mindenki csöndbe maradt. 
-Anya mikor jön?- kérdeztem. 
-Azt mondta majd jön ha fölébredt. - válaszolta Niall. 
-Értem. És ti mit kerestek itt?- néztem a nővéremékre.
-Anya hívott, hogy ügyeskedtél és, hogy kórházban vagy. Mégis a húgom vagy...Biztos emlékszel rám? Nekünk az mondták emlékezet kiesésed van.
-Volt...- javítottam ki Orsi mondatát.
-Micsoda?! Emlékszel mindenre?!- jött be anya. Gondolom elkapta Orsi mondatát. 
-Igen.- válaszoltam.
-Tényleg?- kérdezték csodálkozva a többiek.
-NEM!! HAZUDTAM! Miért nem lehet elképzelni azt, hogy emlékszem?! 
-Mert olyan furcsa.. 1 nap alatt...és miért nem szóltál?!
-Mert most mit zaklassalak titeket? Elég bajt okoztam azzal is, hogy itt kellett aludnotok...
-De ez nem zaklatás! Mi már a családod vagyunk! Viszont vannak olyanok itt is, akik tényleg a családtagjaid...Akkor viszont ők a mi családtagjaink is?- filozofált Zayn. 
-Zain! Nyugodj meg! Gondolkozni még később is van időd!- mondta neki Louis. 
-De Emese, tényleg emlékszel?- kérdezte Harry.
-Ha még egyszer ezt megmeri valaki kérdezni én magam vakarom meg a hátát egy baltával!- mondtam rohadtul idegesen. 
-Jól van na...Azért nem kell kibelezni. - durcizott be Harry.
Anyának elkezdett csörögni a telefonja. Megismertem ezt a csengőhangot, ez apa lesz! Anya a táskája aljáról előhalászta a telefont.
-Szia édesem!- mondta a telefonba.
-Szia édes! Hogy van?- hallottuk a telefonból.
-Jól! Már visszajött az emlékezete.
-Tényleg?! 
-Igen!- mondta anya örvendezve. 
-Figyelj... Még 5 óra amíg hazaérek. Itt vagyok a világvégén és még várnom kell a gépre, mert valami eső miatt késik. AZ orvos mikor engedi haza? 
-Megkérdezem.-mondta anya és kiment a kórteremből.
Niall látta, hogy nincs valami rendben nálam. 
-Mi a baj?- kérdezte.
-Most fogsz először találkozni apával!- mondtam de elcsuklott a hangom mert annyira rémült és ideges lettem.
-De te mondtad, hogy jófej!
-Azt csak azért mondtam, hogy ne izgulj annyira. De lehet, hogy hamar megkedvel. Remélem...
Belegondoltam, mi lenne ha apa nem engedné ezt a kapcsolatot. Szeretem Niallt és jól megvagyunk. Ha nem kedveli nekem annyi. Ebben a pillanatban anya vágtatott be a kórterembe.
-Gyerekek van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? - kérdezte.
-A jóval! -mondtuk egyszerre.
-Nos, akkor...

folytköv♥

106. rész

...-Nagyon beverhetted a fejed hisz már a saját nyelvedet sem érted! Azonnal szólok az orvosnak.
Niall fölállt és kirohant a kórteremből. Anya megragadta a karját.
-Hova mész?- kérdezte tőle ijedten.
-Az orvoshoz.-  válaszolta sietősen.
-Miért?- kérdezte Bogi.
-Fontos lenne ha nem hátráltatnátok! Mégis róla van szó...- nézett vissza rám.
Én végig úgy tettem mintha nem hallanám, hogy mit mond, hogy a későbbiekben is ki tudjam őket hallgatni. Niall a többiekkel elviharzott én meg elővettem a naplómat a párna alól.
-Végre.- suttogtam.
Abban a pillanatban nem nagyon érdekelt, hogy miért nem értettem a saját anyukám, mert úgyis megtudom majd. Akkor csak az érdekelt, hogy ki vagyok és kik azok akik itt vannak velem. Kinyitottam a könyvet de valamiért összefolytak a sorok. Nagyon fájt a fejem. Nem tudok így olvasni.
-Ezt nem hiszem el!- gondoltam magamban.
Hogy lehetek ilyen nyomi?! Pont amikor senki sem zavar, pont akkor kell az agyamnak megadnia magát. Szuper. Éppen darabokká akartam tépni a naplót amikor bejött a csapat élén az orvossal.
-Mi a baja a betegnek?- nézett rám.
-Honnan tudjam?! Maga az orvos.. derítse ki.- mondtam mérgesen.
-Úgy értem mi a panasz? Miért hívtak ide?
Szégyenkezve lesütöttem a szemem. Az én hülyeségem miatt szenvednek itt 7-en plusz az orvos.
-Nem érti amit mondok neki.- panaszolta anya.
-De most értem! Csak az előbb mintha valami más nyelven beszéltél volna.
-Mármint milyen másik nyelven?! - nézett rám Bogi.
-Nem tudom! Én is ezt kérdezem!
-Akkor most miért hívtak ide?- nézett rám az orvos.
Mindenki elkezdett beszélni és nekem még jobban megfájdult a fejem.
-Fogjátok be!- mondtam hangosan.
A többiek mind rám néztek kérdőn, csak anya, az orvos meg Bogi nem.
-Mi van?! - néztem rájuk.
-Most meg magyarul beszéltél.- mondta Bogi.
-Mi a franc van?! - kérdeztem.- 2 nyelvet beszélek?! De miért?! Ők nem magyarok? -néztem rá a srácokra.
-Hát...nem.- mondta Bogi.
-Mi van? Ez az egész káosz...Össze vagyok zavarodva. Jobb lenne ha elmagyaráznátok. De előtte... Muszáj aludnom. Haza mehettek ha akartok. Nem kell itt maradnotok.
Pár másodperc néma csönd után Niall előállt.
-Én nem megyek. Maradok.
-Én is!- mondta Bogi.
-Én is!- mondta Louis.
A többiek is szépen lassan előálltak.
-Viszont én nem maradhatok.- mosolygott az orvos és kiment.
Anya hulla fáradtan lerogyott a székre.
-Anna menj el a nyaralóhoz. Aludj ott. - mondta Niall.
-Nem, nem mehetek. Itt kell maradnom. Az apja is rögtön jön haza Amerikából. Ott hagyta a munkát azonnal, amikor meghallotta hogy kórházban van a lánya.
-Anna...Nem vagy jól. Elviszlek a házhoz.- mondta aggodalmasan Niall.
-Anya..Szerintem is menj. Pihenj egy kicsit.
-Jól van.- fogta a fejét.
Niall fölállt és nyomott egy puszit a homlokomra. Mosolyogva néztem végig ahogy anyával kisétálnak, a többiek meg leülnek.
-Ha megbocsájtotok aludnom kell...Remélem nem baj.- mondtam.
-Dehogy is. Reméljük holnap több minden eszedbe jut.- mondta Liam.
-Én is remélem...
Becsuktam a szemem és elaludtam. Furcsa álmom volt.Minta az életemet látnám. Szinte mindent megtudtam a családomról ,Bogiról, Niallról, Louisról, Liamről, Zaynről és Harryről. Nagyon furcsa volt, mintha igazi lenne. Egy zaj fölriasztott álmomból. Niall volt az.
-Minden oké?- kérdeztem.
-Igen. Alszik.- mondta.
-És hol voltál idáig?
-Ittunk egy kávét és beszélgettünk a konyhában.
Elképzeltem, hogy nézhetett ki ez a beszélgetés. Hirtelen beugrott minden Niallról, hogy ennyire szeretem és hogy ő mennyi mindent megtesz értem; hogy Harryt megcsókoltam kétszer és ebből egyszer akartam... Nagyon fájt. Eszembe jutott minden Louisról, hogy amikor Harry először a bowlingteremnél...tudjátok...akkor ott volt és támogatott; Zaynről, hogy éjfélkor is eljön velem sétálni Liammal, hogyha valami bánt; Bogiról: hogy jóban rosszban is együtt vagyunk és mindig segítünk egymáson. Liamról: hogy mennyire szereti Bogit és hogy milyen jól kiegészítik egymást. És Harryről , hogy bármit is érez értem, ha nincs berúgva igazán lehet számítani rá; Andrisról, hogy mekkora egy állat és én még képes voltam őt az egyik barátomnak hívni; Biankáról, hogy milyen rég nem beszéltem vele és, hogy nagyon remélem, hogy összejönnek Harryvel. És ez mind arról jutott eszembe, hogy elképzeltem, ahogy Anya és Niall Horan egy asztalnál ülnek ketten és beszélgetnek. Furcsa az emberi agy.
-Niall!! Niall!!- mondtam.- Eszembe jutott! Emlékszem!!
-Mire?- csodálkozott.
-Mindenre!- mondtam.
Niallnak fölcsillantt a szeme ezért magamhoz húztam és megcsókoltam.
-Szóljunk a srácoknak!- mondta de hirtelen visszarántottam.
-Ne! Hagyd őket aludni. Aludj te is.
Bólintott egyet és mosolygott. Leült mellém és rádőltem a vállára. Félálomban voltam amikor látom, hogy valami világít az arcomba.
-Mit csinálsz Niall?- takartam ki a szemem.
-Twitterezek.- mosolygott.
-És miért nem alszol?- kérdeztem.
-Most ittam egy pohár kávét. Szerinted így hogy aludjak?- kérdezte.
-Ja..jó...De én alszom. Puszi.
Megint lehunytam a szemem. Reggel arra ébredek....



Tudom, hogy kicsit késtem de ha suli van akkor csak hétvégén van időm írni...bocsánat:( komizzatok sokat és utólag is élményekben gazdag boldog új évet kívánok nektek :)