66. rész

-Ti hogy szoktátok fölkellteni őket?- álltam tanácstalanul az ágyuk melett.
-Csak figyelj.- mosolygott.
Beleharapott a szendvicsbe és kiment a fürdőszobába. Valamit babrált a csappal és viszajött egy pohár vízzel. Odament Harryék ágya mellé és ráöntötte a fejükre a vizet.
-Reggel van!!!- mondta Niall.
Ekkor Louis és Harry kimutatott valamiféle életjelet.
-Menjetek le és reggelizzetek meg, én is mindjárt megyek. - mondtam.
Nyomtam Niall szájára egy köszönöm puszit és elmentem a szobámba átöltözni. Fölvettem egy neon-narancssárga színű fölsőt, egy szürke farmer shortot és egy olyan szinű cipőt, aminem ugyan olyan szine van, mint a fölsőmnek. Mivel meleg volt ezért beraktam egy napszemüveget is a táskámba, hátha kell. Miután átöltöztem lementem a földszintre. Megreggeliztünk és megcsinálltuk a hajunkat. Most én szárítottam be Niall haját, mert a fotózáson úgyis újra megcsinállják neki. A saját hajamat is megcsinálltam és már készen álltunk az indulásra. Beülltünk a kocsiba és elindulltunk a fotózás helyszíne felé. Most Louis vezetett. Fél óra múlva odaérrtünk. Kiszálltunk a kocsiból és Zoét láttuk meg először, aki már az óráját nézve várt minket.
-Megérrtem, hogy most lazítunk de nem kéne megfeledkezni róla, hogy miért vagytok itt.- mérgelődött.
Átverekedtük magunkat a sikoltozó rajongótáboron és bementünk a bejárati ajtón. A fotós már tűkön ülve várt minket.
-Késtetek.-mondta.
-Na ne már?!- mondtam.
-Tudjuk, hogy késtünk. Bocsi.- igazította  a haját Zayn.
Jötte a stylistok és elvitték a fiúkat. Gyorsan megcsókolltam Niallt, köszöntem a többieknek és már indulltam is el az elágra. Úgy döntöttem, hogy gyalogolok ezért 20 perc múlva értem le az elágra. Leültem a szökőkút elé és megnéztem a telefonomat hátha írt Andris, hogy hol van, vagy késik-e de semmi sem jött. Hirtelen azt érzem, hogy valaki hátulról megfogja a derekama.
-Szia.- mondta az idegen sunyi hangon.
Ijedtemben fölsikoltottam de gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Hátrafordulltam és Andris állt ott.
-Késtél.- mondta.
-Én mindig kések.- mosolyogtam és köszöntöttem Andrist egy öleléssel.
-Jaj ne is mond. A hazafelé tartó gépünk is késett vagy 5 órát...
És ez így ment órákig . Andris csak beszélt és csak beszélt. Ő már csak ilyen. Közbe én nem is beszélltem csak halgattam. Persze beszéd közbe sétálltunk. Körübelül 2 óra után azon eszméltem föl , hogy nem tudom, hogy hol vagyok. Megtorpantam.
-Andris most csak azért hívtál ide, hogy magadról beszélj?- kérdeztem.
-Hát... Nem.
-Akkor?!- kezdtem dühös lenni.
Közelebb lépett hozzám és megfogta mindkét karom...