75. rész

'Andris hív'. Ez volt kiírva a képernyőre. Lefagytam.Csörög a telefonom és a nappali közepén bámulom a telefonom képernyőjét.
-Minden rendben? - simogatott meg Niall.
Föleszmélltem.
-Persze... Mindjárt jövök.
Kimentem a teraszra és fölkapcsolltam a lámpát.
-H-haló?- dadogtam és majdnem elsírtam magam.
-Szia bébi.- mondta furcsa hangon.
-Andris te részeg vagy?- kérdeztem.
-Nem. Dehogy is.- mondta amikor pontosan tudtam, hogy részeg.
-Figyelj szerintem most inkább ne beszéljük. És máskor se.
-Miért szivi?
Az autók dudálása halatszott a háttérben.
-Andris a Te 17 éves fejeddel örülnék ha békén hagynál. Felelőségteljesnek kéne lenned, de te ott mászkálsz részegen a városban. Menj haza.- mondtam könnyes szemmel.
-Nem! Odamegyek hozzád.- csuklott.
-Ne gyere ide. Már nem akarlak látni soha többet. - és leraktam a telefont.
Ekkor meginnt kitört belőlem a zokogás. Lefeküdtem a teraszon lévő, kinti kanapéra és a párnát rányomtam a fejemre, hogy ne lehessen hallani, hogy sírok. Egyszer csak hallom, hogy nyílik az ajtó.
-Édesem, a gitáromat...- jött ki Niall, de nem tudta befejezni a mondatot, mert meglátta, hogy ott fekszem a díványon. Odarohant hozzám és leült mellém.
-Tessék?- törölgettem a szemem.
-Mi a baj?- kérdezte.
 Ekkor mégjobban elkezdtem sírni. Ezt meglátta, mélyen a szemembe nézett a gyönyörű kék szemeivel és hosszasan megcsókolt.
-Ne mondj semmit. Andris hívott.- suttogta.
-Igen...
-És bunkó volt.
-Igen...De honnan tudod?- kérdeztem.
-Megérzés.- mosolygott.- Ne foglalkozz vele. Itt vagyok veled. Addig nem érhet semmi baj.
Annyira megható volt. Niall megvéd engem, bármi áron is. Ő az én hősöm.
-Mit szerettél volna kérdezni?
-Azt hogy a gitáromat elhozzam-e.- mondta.
-Igen hozd.- könnyeztem még mindig.
Ekkor Niall letöröllte a szemem és...