Akik föliratkoztak♥

2012. július 13., péntek

12. rész

-Sziasztok mindenki.- köszöntünk. - Hova üljünk?
Bogi Liam és Zayn melett kapott helyet. Én pedig Niall mellett. Így ültünk sorrendben balról jobbra: Liam , Bogi, Zayn ,Louis, Harry,Én, Niall. Csak beszélgettünk, közben a kezembe vettem a netbookom és olvastam mit írnak a videóról az emberek. Élő adásba megköszöntem, hogy utálnak és mondtam hogy nyugodtan utáljanak. A fiúk teljesen kiakadtak, hogy miért nem szeretnek minket.Szerintük csak féltékenyek. Furák a rajongók. Persze azért vannak, akik nagyon drukkolnak nekünk Niallel. Őszintén, ennek én is drukkolok. Persze csak lenne annyi merszem , hogy elmondjam neki. Vagy talán neki lenne annyi mersze. Hát ilyenek vagyunk mi. De olyankor Liam megszólalt:
-Emberek.Egy kis figyelmet. Hivatalosan és élő adásba bejelentem, hogy én és Danielle szakítottunk. Közös megegyezés alapján..
-Sajnálom.- mondtam.
-Embereeeeeek. Liam megint szabaaad. - ordította Zayn erre mind elnevettük magunkat.
Egy kis idő után kikapcsoluk a kamerát mert késő este volt és éhesek voltunk. Csináltunk melegszendvicset. Vagyis annyiból állt, hogy az egymás arcára kentük a krémet meg a sajtot így az egész konyha tiszta piszok lett. De a végén elkészült a melegszendvics és megettük. Szegény anyának sok takarítani valója volt.  Este pizsibe voltunk , amikor már mindenki a szobájába volt és készült aludni. Már Niallel mi is aludni készültünk amikor megszólalt:
-Te , szerintem én ma éjszaka nem fogok tudni aludni.Kölcsön tudod adni a gépet éjszakára?
-Persze. Ezt kérned se kell.De miért nem fogsz tudni aludni?
-Mert túlságosan föl vagyok dobva. De holnap el kell mennem egész napra. A többiek maradnak.
-Okés.- egyszerű válasz. Nem kérdezősködtem, nem akadékoskodtam. Nagyon rossz lesz 1 napig nem látni Niallt de ki kell bírnom. Mert sajnos szerintem ez utána  hét után már többet soha nem látom, csak képeken. Ettől elfog a sírhatnék. Betakartam a fejem a takaróba és halkan sírtam. Egyszer éreztem , hogy valaki leül mellém az ágyra. Fölnéztem. Niall volt az.
-Ne nézz rám, csúnya vagyok ilyen fejjel.
-Nekem mindig szép vagy. -mondta- Mi a baj ?
Elmeséltem neki mindent, hogy milyen jó, hogy itt vannak és, hogy mennyire örülök, de bánt, hogy ezek után soha többet nem fogom őket látni, maximum képen.Csendben hallgatott. Tökéletes pillanat. Sose akartam, hogy vége legyen. Csendben megsimította a karom , a vállamra dőlt és mondta:
-Nyugodj meg, most aludj kicsit. Reggelig itt leszek. Utána viszont muszáj elmennem.
-Rendben. Majd akkor holnap találkozunk.
Elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy valaki puszit nyom a homlokomra.
-Emese, Liam is velem jön.Este jövünk. Szia.
-Szia.- mondtam félkómásan és visszaaludtam.
Amikor még a többi fiú aludt kb. 9 órakor csöngött a kaputelefon.Gyorsan kinéztem az ablakon , mert lehet , hogy csak egy rajongó szórakozik.Nagy meglepetésemre egy futár állt a kapuba 2 csokor rózsával... Hmm.. érdekes...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése