Akik föliratkoztak♥

2012. július 19., csütörtök

27. rész

Kicsit hezitáltam, hogy fölvegyem-e de végül kinyomtam és írtam egy gyors sms-t , amiben csak ennyi állt: 'majd később megyek. addig ne kérdezz semmit, majd mindent elmesélek. ♥'
Eltettem a telefonom és folytattam a beszélgetést. Nagyon sokat megtudtam a fiúktól. Körülbelül hajnali 1-kor elkezd esni az eső. De eszméletlenül. Elkezdtünk futni, de a fiúk rögtön lehagytak.
-FIÚÚÚK. Ne hagyjatok itt.- mondtam szomorúan.
Zayn, gyorsan bevárt, megfogta a kezem és úgy futottunk egészen hazáig. Ott úgy ahogy voltam, csurom vizesen nyomtam egy puszit a 2 fiú arcára és mindent megköszöntem. Fölrohantam a szobámba. Niall ott ült az ágyán. Rám várt, az arcát a kezébe temette. Odasétáltam hozzá, és megsimítottam a vállát.
-Mi a baj?-kérdeztem. Láttam, hogy nincs rendben valami nála. Fölnézett és láttam, hogy sír. -Úristen, mi történt?
-Semmi, csak hiányoztál. - mosolygott- De végre itt vagy. És csurom víz. Mi történt?- nevettem. Olyan édes volt. Hosszasan megcsókoltam.
-Elmentünk Zaynnel és Liammel beszélgetni, de elkezdett esni az eső és hazáig futottunk. Nagyon hiányoztál. De ígérd meg, hogy soha, de soha többet nem fogsz miattam verekedni.
-Megígérem. Nagyon szeretlek.
-Én is nagyon szeretlek. - és még egyszer hosszasan megcsókoltam. - Sosem szeretnélek elveszíteni.
-Én sem. Majd téged akarlak feleségül venni. - láttam, rajta, hogy van benne pár löket pia, de nem számított. Szerintem, ezért sírt és ezért volt ennyire őszinte.-De fáj a fejem..
-Figyelj, szerintem aludnod kéne. Én is nagyon fáradt vagyok. De itt maradok veled.
5 perc múlva aludt mint egy édes mackó. Hamarosan én is elaludtam. Ruhástul, vizesen de semmi sem számított, mert ott volt mellettem Niall, és vele kellett foglalkoznom, mert egy jó barátnőnek ez a dolga, hogy ott maradjon, a részeg , verekedős fiújával.
Reggel előbb fölkeltem, lementem a konyhába és összedobtam Niallnek és Harrynek egy  másnaposságra való italt. Meg hogyha már ott voltam akkor megcsináltam a reggelit. Megterítettem 8 ember számára amikor rájöttem, hogy még csak reggel 6 óra van. Azt hogyan? Na mindegy. De most mit csináljak ? Megvan! Kimegyek a medencéhez. Remek ötlet. Gyorsan fölszaladtam a fürdőruhámért a fürdőszobába. Átöltöztem és kimentem a kertbe. Belementem a medencébe de a hajam direkt nem vizeztem be. Hátradöntöttem a fejem a medence szélére és lehunytam a szemem és csak pihentem. Egyszer csak a kinyílt bejárati ajtó és Niall lépett ki rajta fürdőruhában. Szerintem ez egy új fürdőruha, de nagyon nagyon jól állt neki.
-Szia, hát te? Megittad azt a pohár narancssárga italt ami az asztalon volt?
-Szia. Igen, köszi. - mosolygott és beleugrott a vízbe mellém. Csináltunk a víz alatt képet, miközben megcsókol. Nagyon aranyos kép lett. Azt hiszem, ezt csak mi fogjuk látni. Meg csináltunk még képeket de utána leraktuk a fényképező gépet és csak lazítottunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése